Balatoni
vitorlázás,
Fedezd fel,
Éld át!
A hajót Hankóczy Benacsek Jenő tervei alapján, egy 15 hajóból álló sorozat részeként, angol megrendelésre építették a Váci és a Balatonfüredi Hajógyárban. 1956-ban készült el, de a forradalom miatt a megrendelő nem vehette át. Évtizedeken keresztül a SZOT Sétahajózási Központ üzemeltetette a többi itt maradt vitorlással együtt, és a Galyatető SZOT Üdülőről nevezték el. 1994-ben magánkézbe került, megvásárolta Szilágyi Miklós Yachtparty Phoenix vállalkozása. A hajónak ekkor többségében német vendégei voltak, akik nehezen boldogultak a Galyatető név kiejtésével, ezért Miklós átkeresztelte Phoneixre. 26 év sikeres hajózás után Miklós úgy döntött átadja a stafétát a kapitányi poszton, és 2020 őszén a hajó sikeresen gazdát is cserélt. Az új tulajdonos- kapitány Raskó Róbert lett.
A CSAPAT
Vitorlásunk, a Phoenix névre keresztelt klasszikus cirkáló látványában és kényelmében is egyedülálló. 64 évnyi balatoni sétahajózási tapasztalat van már vitorlásunk mögött, de többféle programlehetőséggel várunk: akár a balatoni vitorlázás élményét próbálnád ki, esetleg a naplementében gyönyörködnél a vízen lebegve, vagy gyerekeknek keresel nyári osztálykiránduláshoz, táborhoz kalandot. Jegyespárokat is szeretettel várunk a fedélzetre, ha fotózáshoz kerestek nem mindennapi helyszínt.
A balatoni csapatépítő programok tárházát is színesítjük, hiszen a vitorlázás tele van kihívást jelentő helyzetekkel, itt igazán a felszínre törhet az intelligencia és a kreativitás. A víz, a szél, a nap, a hullámok és a külső hatások állandó változása izgalmas légkört teremt, amit garantáltan mindenki élvezni fog, és persze tanul valami újat is.
A vitorlázás alatt egynek érezheted magad a hajóval és a hullámokkal. Belefeledkezhetsz, milyen jól (vagy kevésbé jól) halad a hajó - teljesen átadva magad annak, amit csinálsz – a jelen pillanatnak élve.
Átélheted a teljes szabadságot, tudva, hogy ha tovább vitorlázol, akkor szinte bárhová eljuthatsz a világon!
A hajó 30 főt képes befogadni, akiknek igyekszünk személyre szabottan átadni a vitorlázás nyújtotta élményt. A lenti programokkal kapcsolatban keress minket egyedi árajánlatért az alábbi elérhetőségeinken, vagy megtalálsz bennünket a Balatonboglári Vitorláskikötőben, keresd a dupla kék árbócokat!
Hajóbérléssel, vitorlázással, program egyeztetéssel kapcsolatban
hívj minket a + 36 30 23 77 325 telefonszámon,
vagy írj a kapitany@yachtparty.com email címre!
Áraink Forintban értendőek és tartalmazzák a 27 % Áfa-t.
|
Ha valaha is álmodtál arról, hogy a Balaton csodálatos kék vizén vitorlázz, és a szél erejével haladj, akkor a Phoenix vitorlás bérlése az életed egyik legjobb döntése lesz! Az élmény egyszerűen fantasztikus, és garantáltan emlékezetes marad.
Hunyd le a szemed, érezd a nap melegét az arcodon, ahogy a lágy szellő végigsimítja a bőröd, a vízpermet pedig kellemesen lehűt. Az idő lelassul, magad mögött hagyod a napi gondokat. Szabadnak érzed magad. Boldognak. – nem, ez nem egy relaxációs gyakorlat kezdete, nálunk ez a valóság!
|
Képzeld el, ahogy a friss levegő az arcodba vág, ahogy a víz simogatja a hajó alját és ahogy az idő lassan csordogál. A sétahajózás a tökéletes választás, ha ki szeretnél szakadni a mindennapi rutinból és szeretnél eltölteni néhány órát a víz nyugalmában.
|
A cég sikere olyan erős csapattól függ, amelynek tagjai képesek fejleszteni magukat és tisztán, érthetően kommunikálni. A sikeres csapat sikeres cég titka - ezzel nem mondunk újat. A csapatmunka erejét a vitorlázás felszínre hozza: ha egy egységként hajóznak, a hajó sokkal gyorsabban halad!
|
A Balatonból sosem lehet elég, és most nemcsak a strandolásra gondolunk! Ha osztálykirándulást terveztek vagy valami extra program kéne a nyári tábor idejére esetleg csak összejönnétek gyerekek-felnőttek a baráti körből egy kellemes délutáni hajókázásra?
att keress bennünket!
|
Ha a megszokott helyett valami különlegesre és varázslatosra vágytok, válasszátok jegyesfotózásotokhoz a Phoenixet! A 16,4 méteres, kétárbocos, klasszikus vitorlás több inspiráló lehetőséggel vár benneteket, és még a fotós is hálás lesz a jobbnál jobb témákért. A minimum 2 órás programot előzetes egyeztetést után, Rátok szabva állítjuk össze, ezt követően küldöm az árajánlatomat.
GALÉRIA
Szállás
Négy darab 2 +1 fős apartmanban várjuk kedves vendégeinket, melyek nyugodt,
csendes környezetben nyújtanak remek kikapcsolódási lehetőséget. Az apartmanok
különálló épületben az udvar hátsó részében találhatóak. Mindegyik külön bejárattal rendelkezik.
Apartmanjainkban egy légtérben található a háló, nappali, és főző sarok. Mindegyik saját zuhanyzóval toalettel rendelkezik.
A berendezéshez tartozik TV,hűtőszekrény, elektromos főzőlap, mikró, teljes konyhai felszerelés.
A két ágy mellett található egy normál méretű kihúzható fotelágy is.
Július 05– Augusztus 23. közötti időszakban minimum 6 éjszakás megrendeléseket fogadunk.
ÁR: 2 fő részére 18.000 -Ft/éj /apartman + IFA
(550,- Ft /éj /fő 18 év feletti személyeknek)
3 fő részére 24.000-Ft/éj /apartman + IFA
(550,- Ft /éj /fő 18 év feletti személyeknek)
Szép Kártyát nem fogadunk el! Háziállat mentes szállás!
Érdeklődés, foglalás:
Tel: +36 30 332 5005
E- mail: hilda.daubh@gmail.com
Cím: 8630 Balatonboglár, Erzsébet u.70.
NTAK szám: MA19017891
A H-10836 lajstromszámú vitorlás hajóval történő személyszállításhoz
Befogadó képesség: max 30 fő
Hajó neve: Phoenix
Hajózási engedély száma: HE-11202-20
Menetrendi időszak: 2024.04.20-2024.09.20.
Kapcsolat: kapitany@yachtparty.com
+ 36 30 23 77 325
Balatonboglárról – Badacsonyba
Indulási idő Balatonboglár |
Érkezési idő Badacsony |
Járatnapok: H; K; P; Szo; V; |
Járatnapok: H; K; P; Szo; V; |
09:00 * |
13:00 |
*napi első járat
A Phoenix vitorlás hajó a megadott időpontokban és napokon közlekedik, Balatonboglárról indul és Badacsonyba érkezik. Köztes megálló nincs.
Badacsonyból - Balatonboglárra
Indulási idő Badacsony |
Érkezési idő Balatonboglár |
Járatnapok: H; K; P; Szo; V; |
Járatnapok: H; K; P; Szo; V; |
15:30** |
19:30 |
**napi utolsó járat
A Phoenix vitorlás hajó a megadott időpontokban és napokon közlekedik, Badacsonyból indul és Balatonboglárra érkezik. Köztes megálló nincs.
Díjtáblázat:
Balatonboglár- Badacsony 1útra |
30.000 Ft / fő |
Badacsony – Balatonboglár 1 útra: |
30.000 Ft / fő |
Balatonboglár- Badacsony – Balatonboglár ( oda vissza út ) |
25.000 Ft /fő
|
Fenti díjak Forintban értendőek és tartalmazzák az ÁFA-t.
Menetjegyek indulás előtt a hajó vezetőjénél válthatóak.
Egyéb információk:
Nyilatkozat:
A szolgáltató ezúton nyilatkozik, hogy nem képezi a személyszállítási szolgáltatás részét a hajóval végrehajtott, közlekedésbiztonsági vagy forgalmi okból nem indokolt - hirtelen, a megszokottnál gyorsabban végrehajtott fordulási, megállási, kitérési, irány- vagy sebességváltoztató - manőverek bemutatása.
Hajózási vállalkozás adatai:
Üzemeltető: Raskó Róbert e.v. 7741 Nagykozár Sport utca 6.
Hajózási engedély száma: HE-11202-20
Cím
7741 Nagykozár, Sport utca 6.
Ahol a hajót találod
Balatonboglár Vitorláskikötő ( keresd a dupla kék árbócokat)
Telefon